Zsírfogó tisztítás

A jogszabályok kötelezően előírják zsírfogó akna beépítését és használatát éttermek, melegkonyhás vendéglátó egységek, húsfeldolgozó üzemek, valamint minden olyan helyre, ahol az élelmiszergyártásból származó technológiai szennyvíz keletkezik.

Zsírfogó tisztítás


A hatályos jogszabályok meghatározzák többek között a közcsatornába bocsátható szennyvizek olaj- és zsírtartalmát. Ezért minden olyan szolgáltató és termelő helyen, ahol állati vagy növényi alapanyagok feldolgozása folyik és a feldolgozás fázisai során a kommunális csatornahálózatot terhelő szennyvízelvezetés valósul meg, kötelező zsírfogó berendezést telepíteni és szakszerűen üzemeltetni azt, hogy leválassza a zsíros iszap nagy részét.

Rendkívül fontos feladat a tartályok időszakos tisztítása, karbantartása.

A rendszeres tisztítással, karbantartással elkerülheti a dugulást, illetve az ebből adódó kellemetlenségeket, költségeket. Cégünk elvégzi a zsírfogó szippantását, átmosását, tisztítását, és a zsíriszap hulladék elszállítását. 

Ezt a tisztítási tevékenységet a tartály méretezésének és a használatnak a függvényében minimum negyed évenként, de az egyedi körülmények alapján akár eltérő időpontban szükséges megismételni.

Cégünk a zsírfogók tisztítását akár karbantartási szerződés alapján is biztosítja. A hulladék elszállítását és előírásoknak megfelelő kezelését társaságunk a hulladékgazdálkodási és kezelési engedélye alapján el tudja végezni, és ehhez a jogszabályokban meghatározott szállítási igazolásokat biztosítja kedvező áron.

Ajánlatkérés

Megrendelés menete

Amennyiben szeretné szolgáltatásunkat megrendelni, kérem hívja ügyfélszolgálatunkat a +36 (29) 576 230 telefonszámon munkanapokon 8:00 - 16:00 között vagy írjon nekünk az info@faragokv.hu címünkre.

Minőség és garancia

A legmodernebb gépjárművekkel, eszközökkel, jól képzett, kipróbált szakembereinkkel, az egyszerű feladatoktól a bonyolult szolgáltatásig állunk Megrendelőink szolgálatára. Munkáinkra minden esetben garanciát vállalunk.

Időpont egyeztetés

Cégünk terheltségétől függően akár 48 órán belül is kiérhetünk a helyszínre, illetve vészhelyzet esetén korábban is. Kérjük egyeztessen ügyfélszolgálatunkkal pontosabb információkért.

Szeretne többet tudni?

Ha maradt megválaszolatlan kérdése vagy csak szeretné egy szakember véleményét kikérni, kérem hívja ügyfélszolgálatunkat és mi készséggel állunk rendelkezésére.

+36 (29) 576 230

Cégünk számára fontos az ügyfelek elégedettsége ezért profi, tapasztalt, magasan képzett szakemberekkel dolgozunk minőségi eszközökkel. Bármilyen kérdése van forduljon hozzánk bizalommal.

Ajánlatkérés

Zsírfogó tisztítás

Kiszállást és felmérést vállalunk egész Pest megye területén.

Ha ön máshol szeretné szolgáltatásunkat igénybe venni, akkor érdeklődjön ügyfélszolgálatunkon.

Szentendre, Pilisszentlászló, Budakalász, Pomáz, Csobánka, Szigetmonostor, Leányfalu, Pócsmegyer, Tahitótfalu, Tahitótfalu, Dunabogdány, Kisoroszi, Visegrád, Visegrád, Dömös, Pilismarót, Érd, Sóskút, Pusztazámor, Budaörs, Törökbálint, Diósd, Biatorbágy, Herceghalom, Bicske, Óbarok, Csabdi, Mány, Szár, Újbarok, Szárliget, Páty, Zsámbék, Tök, Perbál, Pilisjászfalu , Piliscsaba , Solymár, Pilisszentiván, Pilisvörösvár, Tinnye, Telki, Remeteszőlős, Etyek, Budakeszi, Budajenő, Nagykovácsi, Pilisszántó, Üröm, Pilisborosjenő, Pilisszentkereszt, Pilisszentkereszt, Gödöllő, Szada, Veresegyház, Erdőkertes, Valkó, Vácszentlászló, Zsámbok, Isaszeg, Dány, Pécel, Dunakeszi, Göd, Sződliget, Sződ, Csörög, Csömör, Nagytarcsa, Kistarcsa, Kerepes, Kerepes, Mogyoród, Fót, Csomád, Őrbottyán, Vácrátót, Váchartyán, Kisnémedi, Püspökszilágy, Vácduka, Aszód, Kartal, Verseg, Kálló, Erdőkürt, Erdőtarcsa, Iklad, Domony, Galgamácsa, Vácegres, Váckisújfalu, Bag, Hévízgyörk, Galgahévíz, Tura, Monor, Péteri, Vasad, Csévharaszt, Monorierdő, Pánd, Káva, Bénye, Gomba, Vecsés, Üllő, Gyömrő, Ecser, Maglód, Mende, Sülysáp, Sülysáp, Kóka, Úri, Tápiószecső, Tóalmás, Tápióság, Szentmártonkáta, Szentlőrinckáta, Ráckeve, Lórév, Szigetszentmiklós, Halásztelek, Szigethalom, Tököl, Szigetcsép, Szigetszentmárton, Szigetújfalu, Szigetbecse, Makád, Dunaharaszti, Taksony, Dunavarsány, Délegyháza, Áporka, Majosháza, Kiskunlacháza, Dömsöd, Apaj, Bugyi, Alsónémedi, Gyál, Felsőpakony, Ócsa, Inárcs, Kakucs, Újhartyán, Dabas, Dabas, Tatárszentgyörgy, Hernád, Örkény, Pusztavacs, Táborfalva, Dunaújváros, Dunaújváros, Nagyvenyim, Mezőfalva, Daruszentmiklós, Előszállás, Nagykarácsony, Baracs , Baracs, Kisapostag, Perkáta, Szabadegyháza, Sárosd, Hantos, Nagylók, Százhalombatta, Ercsi, Iváncsa, Beloiannisz, Besnyő, Adony, Kulcs, Rácalmás, Tárnok, Martonvásár, Tordas, Gyúró, Ráckeresztúr, Baracska, Kajászó, Vál, Kápolnásnyék, Pázmánd, Vereb, Velence , Gárdony, Gárdony, Gárdony, Pusztaszabolcs, Esztergom, Esztergom, Dorog, Kesztölc, Leányvár, Piliscsév, Csolnok, Dág, Sárisáp, Nagysáp, Bajna, Epöl, Máriahalom, Úny, Annavölgy, Tokod, Tokodaltáró, Bajót, Tát, Mogyorósbánya, Nyergesújfalu, Lábatlan, Süttő, Neszmély, Dunaalmás, Vác, Nőtincs, Ősagárd, Felsőpetény, Kosd, Rád, Penc, Csővár, Keszeg, Alsópetény, Nézsa, Legénd, Verőce, Kismaros, Szokolya, Kóspallag, Nagymaros, Zebegény, Szob, Márianosztra, Ipolydamásd, Letkés, Ipolytölgyes, Nagybörzsöny, Vámosmikola, Tésa, Perőcsény, Kemence, Bernecebaráti, Szendehely, Berkenye, Nógrád, Diósjenő, Borsosberény, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Hont, Patak, Dejtár, Rétság, Tereske, Bánk, Romhány, Kétbodony, Kisecset, Szente, Szátok, Tolmács, Horpács, Pusztaberki, Érsekvadkert, Balassagyarmat, Ipolyszög, Patvarc, Ipolyvece, Őrhalom, Hugyag, Csitár, Iliny, Nógrádmarcal, Cserhátsurány, Herencsény, Csesztve, Galgagyörk, Püspökhatvan, Acsa, Nógrádsáp, Galgaguta, Bercel, Vanyarc, Nógrádkövesd, Szécsénke, Becske, Magyarnándor, Cserháthaláp, Debercsény, Terény, Szanda, Mohora, Szügy, Cegléd, Tápiószentmárton, Nyársapát, Csemő, Pilis, Nyáregyháza, Újlengyel, Albertirsa, Dánszentmiklós, Mikebuda, Ceglédbercel, Cegléd, Abony, Kőröstetétlen, Jászkarajenő, Törtel, Nagykőrös, Kocsér, Nagykáta, Tápióbicske, Farmos, Tápiószele, Tápiógyörgye, Újszilvás, Tápiószőlős, Tatabánya, Gyermely, Szomor, Vértessomló, Várgesztes, Tarján, Héreg, Vértestolna, Tardos, Tata, Baj, Vértesszőlős, Oroszlány, Környe, Kecskéd, Kömlőd, Dad, Bokod, Szákszend, Császár, Vérteskethely, Bakonysárkány, Aka, Kisbér, Kisbér, Ászár, Kerékteleki, Bársonyos, Bakonyszombathely, Bakonybánk, Réde, Ácsteszér, Csatka, Súr, Tata, Szomód, Dunaszentmiklós, Kocs, Naszály, Komárom, Komárom, Mocsa, Komárom, Almásfüzitő, Ács, Nagyigmánd, Bábolna, Tárkány, Bana, Tárkány, Csép, Ete, Kisigmánd, Csém, Budapest, I. kerület, II. kerület, III. kerület, IV. kerület, V. kerület, VI. kerület, VII. kerület, VIII. kerület, IX. kerület, X. kerület, XI. kerület, XII. kerület, XIII. kerület, XIV. kerület, XV. kerlet, XVI. kerület, XVII. kerület, XVIII. kerület, XIX. került, XX. kerlület, XXI. kerület, XXII. kerület.


Vissza